Menü

Szent Kereszt Plébániatemplom Énekkar

Az Énekkar egyházi ünnepeken kórusművek előadásával színesíti a szentmisét. Évente két alkalommal vendégkórusok bevonásával hangversenyt rendez. 1983-ban Mezey Mihály tanár úr szervezte és alapította az egyházi énekkart. Az énekkar első fellépése a Szent Kereszt Templomban 1983 virágvasárnapján volt a Passió előadásával.

Mezey Mihály tanár úr az énekkar karnagya egyre több kórusművet tanított nagy szakértelemmel és igényességgel a kórusnak, melyeket egyházi ünnepeken, majd később felkérésre községi ünnepeken is előadtunk.

Később karácsonyi hangversenyt is szerveztünk, melyre vendégszereplő énekkarokat is meghívtunk más községekből. Viszonzásul ők is meghívtak bennünket, így sok templomban volt módunk Isten tiszteletére énekelni.

Mezey tanár úr sajnálatos halála után Veszprémi András tanár úr vállalta, hogy tovább viszi a kórus irányítását, vezetését. Új dalokat is tanultunk és szereplésre is merünk vállalkozni, hála néki.

Később már búcsúra is szerveztünk hangversenyt, így már hagyománnyá vált, a búcsúi és karácsonyi hangverseny, melyekre vendégkórusok meghívásával tudjuk színesíteni programunkat.

Szívesen befogadunk új, énekelni vágyó és tudó személyeket énekkarunkba!

Email: szentkereszt.hogyesz@gmail.com