Menü

Átadták a felújított orvosi rendelőt Hőgyészen

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mondott köszöntőt ma délelőtt a felújított hőgyészi II. sz. orvosi rendelő avatóünnepségén. A térség országgyűlési képviselőjeként örömét fejezte ki, hogy megvalósult az a beruházás, amely nem csak a helyiek, hanem a közeli település, Mucsi lakosságát, mindösszesen 1750 beteg ellátását szolgálja.

Hőgyész önkormányzata korábban már beszámolt arról, hogy az egészségügyi helyzet javítása hozzájárulhat olyan problémák kezeléséhez, mint a fejlettebb településekhez mért további leszakadás, vagy a népességfogyás. A Fő utcai rendelő felújítása közel 76 millió forintba került, TOP-os pályázatnak köszönhetően száz százalékos kormányzati és európai uniós támogatással valósult meg.

Fotó: Makovics Kornél

Potápi Árpád János államtitkár gratulált a település vezetésének, és hangsúlyozta, továbbra is támogatja a térséget abban, hogy a terveik hasonló sikerekkel záruljanak. Az eseményen Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és Botta György polgármester is köszöntőt mondott.

Forrás:teol