Menü

Lakossági tájékoztató az elmúlt hónap főbb eseményeiről (2018. augusztus)

2018. augusztus

Lakossági tájékoztató az elmúlt hónap főbb eseményeiről

Tisztelt Hőgyésziek!

Július hónap folyamán az Önkormányzat saját forrásból elkezdte a felső Óvoda épület belső felújítását. A szeptembertől induló nevelési évben, mindhárom csoport számára nagyobb csoportszobák állnak majd rendelkezésre. Az alagsorban tágasabb új öltöző kerül kialakításra. Terveink közt szerepel az öltözők teljes bútorzatának cseréje is. Július elejével 7 diák foglalkoztatását kezdtük meg a nyári diákmunka támogatási pályázatunk keretében. A diákok mezőgazdasági munkákban, az ültetvények gondozásában és a közterületi padok felújításában dolgoztak a hónap folyamán. Betakarításra került a közmunkaprogramban termelt főző tök, melyből 1,1 tonnát 5 kg-os csomagolásokban legyalulva előkészítettünk az Iskola konyha számára. Elvégeztük a piactérrel szembeni rossz állapotú árok és járdaszakasz felújítását. Jó ütemben halad a 2. számú orvosi rendelő és a nyugdíjas klub felújítása. Lezárult a Kossuth tér és az Arany János utca felújítására vonatkozó pályázati eljárás, a 15 millió forint keretösszegű. beruházás kivitelezője kiválasztásra került.

Hőgyészi Magazin A Nemzeti Sportközponttal történt egyeztetést követően, véglegesítésre került a kézilabda munkacsarnok kiviteli terve, mely hatósági engedélyeztetésre benyújtásra került. Eddig műszaki akadályt jelentett, hogy nem volt biztosítható a környező tűzcsapokon keresztül, a szakhatóság által előírt oltóvíz mennyiség. A tárgyalások során sikerült elérnem, hogy egy nagy tárolókapacitású talajszint alatti tározó kerül kialakításra, melynek többlet költségét az Állam átvállalta. Ez közel tízmilliós terhet jelenthetett volna Hőgyész számára, mivel a szükséges közművek kiépítése az Önkormányzat feladata. A hónap végén sajnos több napon keresztül az ivóvíz ellátásban zavar keletkezett, mivel a Csicsói víz kutak közelében, magán beruházásból épülő 2 ha területű napelem park építése során, a Bolgár kivitelező cég két helyen elvágta az elektromos ellátó kábeleket, valamint egy helyen a fő nyomó csövet. Sajnos a régi építésről hiányos és pontatlan tervek vannak, ezért következett be a károkozás, melyet a szolgáltató szakemberei a hibák nagyságához képest gyorsan és szakszerűen elhárítottak, az átmeneti időszakban pedig lajt kocsival biztosították az ivóvíz ellátást. Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Bízom benne, hogy tájékoztatómmal segítségére lehettem a Hőgyészen történt közéleti tevékenységeink részletes megismerésében.

Baráti üdvözlettel: Botta György, Hőgyész polgármestere